Masfel ev

2007.01.23. 16:57

   2005 nyaran, egy reggel, mikor felebredtem, csak egy szo jart a fejemben. London. Nem tudom, hogy kerult oda, sosem voltam egy nagy "Anglia fan", nem voltak igazi nagy vilagjaro ambicioim, a szo megis ott volt, es azota sem tudom kitorolni onnan. Almaim varosa mindig is Budapest volt. Imadtam ott lakni, es a mai napig imadom azt a varost. Meg aznap, mikor kedvenc vendeglatoipari egysegembe latogattam a szokasos kave, es eperle elfogyasztasa celjabol, osszefutottam egy baratommal. Papirok voltak nala egy ugynoksegtol. Azt mondta, ki akar menni Londonba szerencset probalni. Gondolkodas nelkul vagtam ra, hogy "veled megyek".  

   Konnyu volt elindulni. Ugy ereztem, romokban all az eletem. Kedvesem reg nem volt mar, de meg mindig fajt a hianya. A munkam szornyu volt, unalmas, es borzalmas. A csaladommal allandoan csak a veszekedesek mentek, a barataim nagy tobbsegerol meg tudtam, hogy csak erdekbol van mellettem. Szoval vesztenivalom nem volt. Belevagtam, amolyan "nekem mar ugyis mindegy" alapon. A barat, akinek tulajdonkeppen a lehetoseget koszonhetem, az utolso pillanatban visszamondta az egeszet.  

   Szoval 2005. julius 23-an hajnalban megerkeztem London-Luton repterre. Felelem nem volt bennem. Pedig sokan azt mondtak, nem lesz ez jo nekem., nem fogom tudni megcsinalni. (Kedves baratok mi? Meg jo, hogy biztattak!) Meg eleg gyorsan is tortentek az esemenyek ahhoz, hogy idom lett volna felfogni az egeszet. Szoval itt voltam, penz, baratok, csalad, nyelvtudas nelkul. Egyedul.  

   Az elso csalad, akiknel dolgoztam borzalmas volt. Sokszor megfordult a fejemben, hogy azonnal csomagolok, es hazamegyek. Csak az tartott vissza, hogy en aztan nem fogok "vereseget szenvedve" hazakullogni. (Kozben megismerkedtem par angol emberkevel, es persze koztuk Aaronnal. Hat igen. Erdekes tortenet volt az is. Kezzel labbal kapalodztam az erzesek ellen, de a vegen megis beleszerelmesedtem. Kar volt? Nem hinnem. De ez meg egy hosszu tortenet, maradjunk az elso munkaadoknal.) Szoval pontosan het hetig voltam naluk. Visszagondolva fogalmam sincs, hogy birtam ki. Az utolso csepp a poharban az volt, mikor a nem dolgozo anyuka a TV elott fekve felrelokte a masfel eves kisfiat, mondvan, nem olellek meg, mert nezem a filmet. Ilyen undorito emberek kozott nem tudtam elni. 

   Jott a kovetkezo csalad. Hat, az sem volt egyszeru. Lenyegesen tobbet kellett meloznom, de vegre volt nemi ertelme. Mar nem kellett este 11-kor otthon lennem. Vegre el tudtam menni a belvarosba, es szorakozni hetvegenkent. Az volt a "nagy szerelem", es a tul nagy bulik idoszaka. (Sok estere nem vagyok tulzottan buszke, de nem is erdekel az egesz tulzottan.) Kozben megtanultam a nyelvet. Ugy ahogy. Vegre ertettem, mirol is beszelnek a radioban. Jo erzes volt. Rengeteget jartam a varost egyedul. Szeretek ott setalni. Nezni az embereket, bemenni a muzeumokba, vagy csak leulni a folyopartra egy konyvvel a kezemben. Szeretem ezt a varost. Akkor szerettem meg.   

   Aztan jott a karacsony, hazautaztam, majd mikor visszajottem, kozoltek hogy ki vagyok rugva. Eleg borzalmas erzes volt. Uj csalad, meg messzebb a belvarostol, de kiderult, itt vegre vezethetek. Nem mondom, eloszor remegett a terdem. Nem tudtam elkepzelni, hogyan is fogok en a jobb oldalon ulve vezetni. De beleszoktam, megjegyzem eleg hamar. Eltem az eletem, nap mint nap picit megkuzdve az eletbenmaradasert. Talan egy kicsit mar el is unalmasodott az egesz. Nyar elejen ujra otthon, majd eletem legrosszabb nyara. Szeptember, szakitas, baratok elvesztese... Na az, sem volt konnyu idoszak.  Aztan lettek uj ismerosok, magyarok, angolok vegyesen.   

   Hogy most mi van? Nem tudom. Itt vagyok pontosan masfel eve. Kiderult, hogy meg tudok allni a sajat labamon. Vegre ismet vannak vagyaim, es almaim. Sokszor hallottam mostanaban, hogy gyenge senki vagyok, mert elmenekultem otthonrol. Elmenekultem a problemaim, es az orszag problemai elol. Na igen. Lehet. A szemelyes problemak elol nem lehet elfutni, azok jonnek utannunk. Dolgozni meg itt is kell a penzunkert, nem is keveset. Szoval, aki fikaz, azert, mert eljottem, annak csak annyit, hogy: Csinald utannam!

A bejegyzés trackback címe:

https://agicalondon.blog.hu/api/trackback/id/tr45858556

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Panzer 2007.01.23. 21:23:24

Elmenkultel volna a sajat problemaid elol? Haaat, kulonos eloleny lehet, aki ilyet mondott... merthogy a hosszabb ideju kulfoldi tartozkodas eppen arrol szol, hogy a sajat, mar ismert problemaim egy reszet "elcserelem" egy csomo teljesen uj, eddig ismeretlen problemara, nem? :-) Bar nem ismerlek, de van nehany kedves lengyel baratom, akik szinten dolgoztak kint egy-ket evet, es toluk tudom, hogy nem olyan konnyu jatekterep az London sem, pedig ok ugy mentek ki, hogy mar tudtak a nyelvet + szamithattak a kinti lengyelek segitsegere is - szoval reszemrol riszpekt. :-) Nem mintha barmit is szamitana, de akkor is. Udv, Panzer

Ismeretlen_58075 2007.01.24. 02:24:13

Panzer! A tiszteketet koszonom! De tenyleg sokan fikaznak mostansag azert, mert en itt elek, ok meg ott... Ezt a nem ismerlek szoveget hagyjuk! Annyira ismersz engem, mint en teged. Nem is kell tobb. Egyenlore. Latod, amit irok, ha konkretabban erdekel, ugyis rakerdezel! A barataidnak igaza van... London csodas, de nem jatszoter...Riszpekt nekik is!:)

Alma 2007.01.24. 07:34:53

Agica, ahogy eszrevettem, Te egy hihetetlenul eros csaj vagy, aki nem egykonnyen adja fel a dolgokat, es ezt irigylem Benned! Epp a napokban jott elo nalam ujra az erzes, hogy feladom,itthagyom oket. De most, hogy ezt a bejegyzest olvastam, szinte uj erore kaptam. Koszonom.. :)

Virág 2007.01.24. 09:24:23

Így van, menjünk ki mindannyian:) és az utolsó kapcsolja le a villanyt:):):):):)

Ismeretlen_58075 2007.01.24. 11:37:01

Alma! Eros lennek? Inkabb orult. De anelkul nem is menne. Amugy nincs mit, tudod, barmikor. A szamomat tudod. Virag! LOL