Hat akkor, hogy is szoktam ezt kezdeni... Mar megint itt... Mar megint egyedul...

   Hogy most pontosan mi van, azt nem tudom. Eddig olyan volt, hintha latvanyosan nem figyelt volna ram. Az asztalok kozott tancolva oda-oda ment tarsasagokhoz, de ugy tunt, mintha engem latvanyosan kerult volna. A mi asztalunknal nem tuntek el a poharak, nem urult a hamutal. Igaz, azok a poharak sem gyultek olyan iramban, mint szoktak. Aztan ugy tunt, megtort a jeg. Odajott hozam. Mosolyogva. Persze egybol elvarazsolodtam. Mint mindig. Zsufolt volt  a hely, a pultnal is sokan voltak. Akkor, ott, megis ugy tunt, csak mi ketten vagyunk. Megszunt a kulvilag. Egy par kerdes, es valasz hangzott el csupan, de megis, addig a par percig...BOLDOG voltam...

   Boldogsag... Hat, regen volt mar ilyenben reszem. Van egy vallas, amely ugy tartja, nem szabad soha kimondanod, hogy boldog vagy, mert az "ordog", a "gonosz" meghallja,  es elveszi. Elveszi azt amiert boldog vagy. Elveszi a boldogsagod, es megbuntet azert, mert boldog voltal.

   Lehet, hogy irnom kene egy bejegyzest a boldogsagrol. Megint egy kis nepmuvelo pozitivkodast. De hat hogyan, ha nem is ismerem igazan? A mindennapi apro boldogsagokat kene elore venni? A pici pillanatokat, mikor latsz egy viragot a reten, egy szep felhot, egy futkoso mokust... Egy pillanatot, mikor az altalad szeretett ember a szemedbe nez, es mosolyog. Apro boldogsagok, nap, mint nap megtortennek velunk, ha hagyjuk oket megtortenni.

   Lehet, hogy felek hagyni megtortenni oket. Lehet, hogy felek hagyni, hogy az igazi boldogsag "megtortenjen" velem. Lehet, hogy felek mindentol. Lehet, hogy nem is a boldogsagtol, hanem a felelemtol felek. Igen. Lehet. 

   Lehet, hogy a felelemrol kellene egy bejegyzest irnom. Arrol a sok dologrol, amitol felek. Nem tudnek. Hiszen lehetetlen lenne mindet felsorolni. De talan, ha egyszer leirnam oket, vegre eltunnenek. Az egeszen aprok, mint peldaul az uton valo atkeles, es az egeszen nagyok, mint a szerelem. Mind- mind eltunnenek vegre. Ezek mind bennem vannak, de senki nem latja oket. Talan, mert jol szineszkedem? Nem hinnem. Inkabb azert, mert senki nem akarja latni oket. Belevalo, bevallalos, vagany... Ezek a szavak, amiket engem ismerve emlegetnek. Ismerve? Hehhhehhhe! A felszint latjak, de a lenyeget "sosem"...

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.