Ot eve almodtam. Foiskolaskent arrol almodtam, hogy boldog leszek, es sikeres. Azt hittem, mikor annyi idos leszek, mint amennyi most vagyok, mar legalabb egy diplomam lesz, es keszulok a kovetkezore. Arrol almodtam, hogy sikeres mernokkent fogok dolgozni, es talan mar a csaladalpaitast tervezem majd. Az alom szertefoszlott.

   Egy eve megint almodtam. Boldog voltam. Szabad, es nagyon szerelmes. Azt hittem, akit szeretek, viszontszeret. Talan szeretett is. Arrol almodtam, talan o lesz az az ember, aki megszelidit, akivel csaladom lehet, akivel "vegleg" boldog lehetek. Hat, ez az alom is veget ert.

   Most is almodok. Nem kene. Tudom, hogy ha ezek az almok sem valnak valora, nagyon elkeseredett leszek. Elkeseredettebb, mint valaha. De ha egyszer mar csak az almaim maradtak nekem!? Veszelyes dolgok. Fajdalmasak, es nagyon veszelyesek. Almodni, almodozni jo, de ha folyamatosan szertefoszlanak, belerokkanok.

   Hat, az almokat elzavarom, szetkergetem oket! Menjenek oda, ahova akarnak. Oda, ahol figyelnek rajuk, ahol almodjak oket. Ahol nem okozhatnak ennyi fajdalmat, amennyit nekem okoztak. Nekem nem kellenek tobbe!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.