Sors..hiszek abban, hogy nem véletlenül történnek velünk az események, és van a sors, aki mint a pc játékokban amikor rohansz végig az úton, dobálja eléd az akadályokat, meg az ajándékokat amiket fel kell venned, de hogy élsz-e a lehetőségekkel, kikerülöd-e az akadályokat, és mindezt hogyan teszed, az szerintem már a Te döntésed. Ha segítesz másoknak, merj Te is segítséget kérni, ha szükséged van rá, és akitől nem kapsz vissza segítséget, annak Te se adj többé.. legalábbis szerintem. Ez most nagyon nőimagazinosan fog hangzani, de egészen biztosan többet érdemelsz annál, hogy kihasználjanak:)

Nem hiszem, hogy létezik ilyen sors. Ha egyáltalán. Egy rokonom egyszer azt mondta nekem, hogy a barátok előbb-vagy utóbb, de mindig elárulják az embert. Azt hiszem, van benne valami. Illetve nem is. a BARÁTOK (a szó nagybetűs értelmében) soha. Legfeljebb azok, akik nem barátok, csak azt hitted, vagy azt akartad hinni. Ennek lehet következménye az egyedül ücsörgés a padon. Azt hiszem az talán a létező legnagyobb segítség, ha odatartod a vállad, ha valaki sír. Benne van minden, türelem, megértés, és a másik gyengesésének elfogadása. És azt hiszem, ezt nagyobn kevesen érdemlik meg. Előbb-utóbb megtalálod azokat, akik megérdemlik, hogy odatartsd a vállad, és akik majd nem csak elfogadják, de viszonozzák is. Csak nem szabad feladni.

van sors. szerintem. nekem. ezért nem aggódom, hogy miért történik ez vagy az. mert biztos van oka. és majd később az ember megérti. az hogy vannak e igazi BARÁTOK azt nem tudom. egyáltalán mi az hogy igazi barát. biztos vannak. viszont mindenki meg fog bántani valamivel az életben. és te is megbántasz mindenkit. azokat is akiket nagyon szeretsz. ez így természetes. így a helyénvaló. szerintem. ha mindenkinek odatartod a vállad, akkor a mindenkiből biztos lesz 1-2, aki viszonozni fogja, aki megérdemli. és azért a pár emberért megéri elárulva, megbántva lenni. gondolom én.

Igen-igen... Szep dolog ez a mindenkinek odatartom a vallamat dolog... Node... Ha az ember csak ad, es ad, es megtobbet ad, akkor elobb utobb "elfogy". Mert nincs, ami potolja... MollyFall! A noi magazinoknak sokszor igaza van am. En spec fuggo vagyok. MArmit noi magazin fuggo. Elkezdtem olvasni oket, mert az angol koznyelv konyebben elsajatithato beloluk, meg mindig van hozzajuk valami meno ajandek... Aztan jol fuggo lettem... Szoval sokszor jo, ha ilyen stilusban adunk tanacsot... Szerintem... PC jatekokban meg sosem voltam jo. Nem kot le... Kekszemu! Sajnos igaza lehet eme rokonnak... Elobb- utobb mindenki hatbaszur... De miert van az, hogy en ezt mindig kivarom? Naiv vagyok... Puff neki...

Ágica, én se, amivel példálóztam az konkrétan az ötéveseknek készített Herkules játék, amivel előszeretettel játszottam pár éve, mert pont annyira volt bonyolult, hogy egyáltalán nem:)Egyenesen kellett rohanni és elugrálni a leeső tárgyak elől és felvenni az ajándékokat. Én is szeretem, már amelyiket, van pár ami kifejezetten szórakoztató. Ha külföldiül olvasom, akkor meg pláne, jó kifogást, hogy én most nyelvet tanulok:) Amúgy rájöttem hogy mondhatok itt bölcseket, bármit mondok/mondunk, ezerszer elmondták mások és te is ezerszer hallottad, és nagyon is jól tudod. Persze néha nem árt emlékeztetni magunkat a már-már közhelyes igazságokra.

Hjah! Utalom a kozhelyeket, de sokszor eloszeretettel dobalodzok veluk. Hiszen azert lettek kozhelyek, mert igazak, es oly sokszor hasznaltak/hasznaltuk oket. Hat igen... Neha jol meg kene raznom magam, es szolni, hogy heee!ebreszto! ez a valo vileg, meg farkastorvenyek, me ne bizz meg senkiben... De en ezt nem karom. En igenis szeretek megbizni az emberekben! Tudom- tudom! Akkor miert csodalkozom, ha pofara esek...

Szerintem nem az a lényeg, hogy pofára esel-e, vagy nem. Mindenki pofára esik időnként. Sőt, nem is az, hogy kivárod-e, vagy nem. Inkább az, hogy milyen gyorsan állsz talpra utánna. És az, hogy akiket a barátodnak tartasz, kivárják-e, amig talpra kászálódsz és igazi barátok maradnak-e addig is, vagy hogy elárulnak-e, hátbaszúrnak-e, vagy belédrúgnak-e, amikor amugy is padlón vagy. És hogy mindeközben megjátszák-e, hogy a barátaid.

Ágica, nem is kell farkastörvények szerint élned, legalábbis szerintem, nekem sosem sikerült, és nem is akarom. De az nem számítás, hogyha azokat szereted, akik szeretnek téged, és otthagyod azokat, akik nem, mert hiszen te is azért reménykedsz az ő szeretetükben, mert adsz nekik, hát miért ne adjanak ők is? Két ember kell a szeretethez, és azt is szeretjük a másikban, hogy minket szeret, nem arról van szó, hogy ezzel "érdemli ki", de azt hiszem tisztán plátói szeretet nem létezik. Ha nem szeret minket a másik, akkor csak ámítjuk magunkat, hiszen ha csak elképzeljük, hogy szeret, akkor is azt hisszük hogy szeret, nem azt szeretjük, hogy nem szeret. Uh, belebonyolódtam. Bölcsész.

Kékszemű, kérlek, klasszikust csak pontosan; amennyire Én emlékszem, az idézet úgy hangzott el, hogy "A bvarátok előbb-utóbb mindig elárulják az embert, ha mással nem, hát azzal, hogy meghalnak, vagy felnőnek"; ezt pedig a nagybetűs barátok csakúgy megcselekszik, mint a kisbetűsök... még csak hibáztatni sem lehet őket érte. És Ágica, ha engem kérdezel, az egész sors meg eleve elrendelés dolog úgy ahogy van butaság, de nyilván mindenkinek van egy alap-stílusa és hozzáállása a dolgokhoz, ami nagyjából behatárolja az általa hitelesen vállalható szerepeket is. Ez a padon-ülős egyedül-levős dolog például egész jól hangzik, csak a könnyezős rész ront rajta valamit. Legalábbis szerintem. Üdv Tom

Igen, a padon egyedul ulos resz mostansag a napom csucspontja. Ha meg vilagos van, akkor melle jon egy jo konyv is. Es alkalmankent egy uveg bor. Addig jo, amig csak egyedul vagyok. A gond ott kezdodik, amikor az egyedullet mar tobbe nem csupan egyedullet, hanem magany.

Tom, a meghalás nem árulás, hanem természetes dolog. A felnövést pedig csak az tekinti árulásnak, aki nem nő föl, aki leragad egy szinten, és képtelen elfogadni, hogy az idő mulásával az emberek változnak, más céljaik vannak, máshogy látnak dolgokat.

Kékszemű, az áruló " hűtlenül, áruló módon elhagy, cserbenhagy". És ha a barátok felnőnek, vagy meghalnak, nem lehet őket hibáztatni mert nem szándékosan teszik, de az eredmény ugyanaz. Szerintem mindenki változik, valamennyit, de ha egyszercsak a barátainkkal már nem értjük meg egymást és semmi sem köt minket össze, akkor akárhogy is nézem, már csak ismerős marad.

MollyFall, ha igazán a barátod, mindig meg fogjátok érteni egymást. És valóban olyan is van, hogy egy barátság visszalényegül ismeretséggé. Viszont szimpla ismerősöknek az ember nem tartja a vállát, és nem is hagyja magát kihasználni. Ja, és hiába ugyanaz a végeredmény, azért rohadtul nem mindegy, hogy egy barátot azért veszítesz-e el, mert meghal, vagy azért, mert kiderül róla, hogy egy kis gerinctelen féreg. Nem tudom, te próbáltad-e, de én igen. Mindkét verziót. És kivánom neked, hogy ne kelljen kipróbálnod. Ha úgy tetszik, egyiket sem.

Közhelyek... Agica, Csigának abban igaza van sztem, hogy ha sok embernek tartod a vállad, akkor abból a sokból lesz egy-kettő aki neked is fogja tartani, és akkor te is töltődsz, és pótlódik ami elfogyni látszott. Az egyoldalú válltartás meg egy idő után úgyis megszűnik. :) És igen, lesz olyan/van olyan, hogy barátokban csalódik az ember. Bizonyára ők is csalódnak bennünk párszor. Mollyfall, sztem létezik olyan szeretet amikor csak adsz, és nem vársz viszonzást. Vagy legalábbis nem olyan formában ahogyan te adsz. Szeretetet pl. nem mindig vár vissza az ember, vagy nem ugyanolyan formában ahogyan ő adja mert tudja, hogy a másik nem ugyanúgy gondolkodik, érez, másként fejezi ki stb. De akkor is ott van és ad. Mert reméli, hogy a másiknak ez jó. Nem azt mondom, hogy ezekből az emberekből kell hogy legyen a többség, mert akkor sokkal gyorsabban "fogy a vállunk és ürülünk", de sztem mindannyiunknak van. És persze nem a párkapcsolatokról beszélek. :) Egy másik kommentedre reagálva: az áruló szót használni egy emberre aki életed egy szakaszában a barátod volt, és azért távolodtatok el egymástól mert a) felnőtt az illető b) meghalt az illető, sztem nem helyes. Az az ember mindig is része lesz életed egy szakaszának, akkor is ha az az idő/szakasz elmúlt. Lehet, hogy te változtál lehet, hogy a másik ember. "de ha egyszercsak a barátainkkal már nem értjük meg egymást és semmi sem köt minket össze...már csak ismerős marad", ebben van valami. De akkor sem áruló az illető. Csak változott, változtál. Az árulást Tom és Kékszemű már máshol nagyon jól megfogalmazták, sztem ki is lett vesézve rendesen. Egy barát ilyen formájú "elvesztése" amiről itt beszéltünk, sztem nem tartozik ebbe a kategóriába. Kékszemű van, hogy az ember ismerősnek is tartja a vállát. :) Abban egyetértek, hogy egy igazi baráttal mindig meg fogják érteni egymást, valószínűleg akkor is ha már kiléptek/túlléptek azon az életszakaszon amikor barátok voltak.

No Angel: Ebben teljesen igazad van, hogy nem mindig várunk vissza bármit is,de ha nem is várunk tetteket, vagy más szeretetmegnyilvánulást, azért mégis bízunk abban, hogy az illető szeret minket, valahol mélyen valamilyen módon, vagy legalábbis majd fog. Persze nyilván más helyzet a szerelem,a barátság, vagy a családi kapcsolat. Egyetértek sokmindenben, de..nem teljesen:) Ha azt mondjuk valakire, hogy áruló az általában hibáztatást jelent, tehát negatívan ítéljük meg azt az embert, de a Tom által mondott megállapításban nem az a hangsúlyos, hogy minek nevezzük az illetőt, hanem hogy mi az eredmény. Az eredmény árulás, de (ez hülyén hangzik, fáradt vagyok), az ember attól még nem feltétlenül hibáztatható áruló. Ezt most nem tudom mennyire értelmesen fogalmaztam meg, de szerintem érted:) (Ha gondolod folytassuk privátban, vagy egy majd egy sör/gintonic:) mellett, inkább nem szaporítom tovább a kommenteket itt, mert már kezdek offba hajlani:))

Molly, benne vagyok egy gin+tonic-ban valamikor....:)